2024. március 29. - Péntek
 

A jövőre is gondolnak

Bár a Pannónia Ringen teljesített versenyhétvége nem alakult a legszerencsésebben Szigetvári Mátyás csapata számára, az istálló vezetője nem esett kétségbe. Sőt, arra is maradt ideje, hogy az alakulat távolabbi jövőjén gondolkodva fiatal gokartos tehetségeket lásson vendégül a garázsában.

IMG 6171 resize

A látogatásról Kele Evelin, az egyik szerencsés versenyző így nyilatkozott. „A Pannónia Ringhez sok emlék köt, hiszen gokarttal már többször is versenyeztem itt. Ennek ellenére hatalmas élmény volt bepillantani a nagy versenypálya életébe is. Szigetvári Mátyás megmutatta az autókat, többek közt az egykori gokartos csapatfőnököm, Pődör Balázs Dallaráját is. Amikor elkezdtem gokartozni, már tudtam, hogy egyszer én is egy ilyen autó pilótája szeretnék lenni és ez a nap csak megerősített ebben. A gokart révén nagyjából másfél éve ismerkedtem meg a száguldás világával, ma a versenypályát már szinte az otthonomnak érzem. Jelenleg én vagyok Magyarország egyetlen hivatalos női gokart-versenyzője, de ez egyáltalán nem zavar. Bár a fiúk mindig feladják a leckét, de egyre jobban sikerül velük lépést tartanom. A bajnokság felénél járunk, most a 4. helyen állok, a cél természetesen az, hogy minél feljebb tudjak lépni a dobogón. Ebben a Hargitai Racing Team működik közre, akikkel nagyon szeretek együtt dolgozni.

Kisebb KeleEvelin resize

Jövőre Rotax Junior kategóriából Seniorba lépek fel, így a 2014-es szezont is nagy reményekkel fogom kezdeni. Formula Renault tesztre is készülök, ami Szigetvári Mátyás segítségével valósulhat majd meg. Távolabbi célokat mindenképp ilyen autóval szeretnék kitűzni. Remélem sokáig – és sikeresen – lesz lehetőségem versenyezni, ugyanis ma már enélkül el sem tudnám képzelni az életem. Ami nem baj, mert a „benzingőz-függőségnek” sok jó oldala van: imádom benne a kihívásokat, amiket egy-egy kanyar tökéletesítése vagy a többi pilótával való harc, az előzések jelentenek. Ráadásul megtanít jó szájízzel küzdeni a céljaimért, amire csak egy nagyon különleges dolog lehet képes.”

uj

A másik meghívott pilóta a százhalombattai Kovács Zsombor volt, aki ugyan még Evelinnél is fiatalabb, de már szintén a formaautók felé kacsintgat. A Rotax MiniMax kategória mezőnyének éllovasa az idei évben remek szezonkezdetet produkált. Az első két fordulóban például a hazai bajnokság keretén belül négy versenyből négyet nyert, míg a Közép-Európa Zóna Kupa küzdelmeiben két második és két első hellyel büszkélkedhetett. Azóta még két versenyhétvégét teljesített, de sem Bruckban, sem Kecskeméten nem volt oka szégyenkezni, hiszen Ausztriában a technikai problémák ellenére kiválóan helytállt, míg az itthoni bajnoki fordulón ismét mindent besöpört. „A formaautózás mindenképpen egy kiváló alternatíva lehet a jövőt illetően” – nyilatkozta Zsombor édesapja. „Akár már a következő évben is ki szeretnénk próbálni a tudásunkat néhány teszten, ehhez véleményünk szerint a Formula BMW a legalkalmasabb autó. Aztán a folytatást majd meglátjuk… Egy biztos: 2014-ben mindenképpen maradunk a gokartbajnokságban, és a MiniMax mellett párhuzamosan a Junior kategóriában is indulunk, hogy minél előbb megszokjuk a különbségeket.”

 

2013.06.19.

Szponzoraink
milpress
 
amper99
 
gj
 
penzz
 
 
 
canadaoil
 
 
 
fercom
 
hankook-logo
 
gumis
 
sforg
 
deak
 
bci
 
lovas
 
gaftker
 

AIMG4147

Hungaroring, 2014.10.10-12.

IMG 4471

Slovakiaring, 2014.08.22-24.

SZRT Pannonia-Ring 2014 046

Pannóniaring, 2014.06.20-22.

speedlight szlo formula 29

Slovakiaring, 2014.05.08-11.

speedlightphoto bfr kupa 041

Hungaroring, 2014.04.24-27.

AIMG1699 resize

Hungaroring, 2013.04.25-28.