Erős tempó, felemás eredmények
A Szigetvári Racing Team mindhárom pilótája eltérő kihívásokkal szembesült az Autós Gyorsasági OB legutóbbi fordulóján. A csapat vezetője, Szigetvári Mátyás a vegyes eredmények után is elégedett.
SZÖVEG: BOGNÁR VIKTOR
FOTÓ: KOLLÁR ATTILA
Egy győzelem a három futamon. Hogyan értékelné a hétvégét?
Végig gyorsak voltunk, ami a szabadedzésektől kezdve látszott. Pődör Balázs a szombati időmérőn az első helyet szerezte meg, de sajnos a versenyen műszaki hiba miatt ki kellett állnia az élről. Emiatt a második időmérőn sem tudott részt venni, de a versenyigazgató engedélyt adott arra, hogy az utolsó helyről elrajtoljon. Egész éjszaka dolgoztunk a probléma megoldásán – ehhez nagyon sokat kellett autóznia az istálló áldozatkész tagjainak -, és végül a második futamon egészen a harmadik helyig fel tudott kapaszkodni. A harmadik fordulóra végre minden összejött neki: az időmérőn pályacsúccsal szerezte meg a pole-t, majd pedig toronymagas fölénnyel megnyerte a versenyt. Balázs eredménye miatt tehát pozitív érzésekkel távoztam a Pannónia-Ringről.
A körülményekhez képest Fekete Dominik is jól szerepelt, igaz?
Dominik most ment először ezen a pályán, ráadásul új autóval is versenyzett, miután a korábbi, kisebb versenygép után most egy Formula Masterre váltottunk vele. Az időeredményeit elnézve az ő szereplésével is elégedett vagyok, hiszen képes volt folyamatos javulásra. Még akkor is így gondolom, ha a harmadik futamon váltóprobléma miatt nem tudott elindulni.
Mi okozta a csapat harmadik versenyzőjének nehézségeit?
Oliver Ofner problémáit egyelőre nem értjük. Az időmérőkön sokszor 1-1,5 másodperccel veri a mezőnyt, de valamiért ezt az előnyt a versenyen nem tudja hozni. Ennek a megoldására még ki kell találnunk valamit.
A hosszú nyári szünet hogyan befolyásolja a felkészülést?
A következő futamot a Slovakia Ringen rendezik, addig még egy hosszabb, kéthónapos pihenő vár ránk. A munka ez idő alatt sem áll le, hiszen az egy teljesen más jellegű pálya következik, ahova eltérő beállítások kellenek, azaz szinte egészen más autót kell vinnünk. Már megtörtént az autók szétszerelése, a problémáikat megoldottuk, és felkészítettük őket a versenyre. Eközben Oliverrel is dolgozunk azon, hogy a versenyeken is ki tudja hozni az autóból az időmérős tempót. Bízom benne, hogy augusztus végén kellemes élményekkel távozunk majd a bajnokság következő fordulójáról.
2014.06.23.